Babamóka

Gyermekház. Ez a kifejezés számomra eddig ismeretlen volt. Azt gondolná az ember, hogy egy játszóházról van szó, de nem, már tudom, hogy a gyerekház egy sokkal komplexebb valami. Mi a Csillaghegyi Szamóca Gyermekházban voltunk. Ez egy alapítvány által fenntartott intézmény, mely kisgyerekek számára szervez szabadidős programokat, foglalkozásokat, egy családias hangulatú kertes házban. A gyermekház, melyben mi ma jártunk nagyon barátságos, úgy néz ki, mint egy kis bölcsőde és valójában az is, mert nem csak látogatóként lehet ott játszani, nem csak játszóházként, hanem gyermekmegőrzőként, sőt bölcsődeként is funkcionál.
A játszóházként használható szobát nem úgy kell elképzelni, mint a hagyományos hatalmas játszóházakat. Itt minden olyan, mintha otthon lenne az ember, a ház különböző szobái úgy néznek ki, mintha egy-egy gyerek szobája lenne, telis-tele jó kis játékokkal. A házba belépve az embernek olyan érzése van, mintha egy családhoz érkezne vendégségbe. A gondozónők, óvónők pedig olyanok, mintha egy anyuka lenne a gyerekek között, tisztára mintha egy nagy családba lépnénk.
A játszóház a házon kívül is folytatódik. Az udvaron, a kertben is sok-sok játék, nagy homokozó, csúszdák, jó kis járművek, olyan, akár egy bölcsőde udvara. A bölcsődében hagyott és a csak játszani betérő babák együtt játszanak, a zenebölcsi foglalkozáson is együtt vesznek részt. Merthogy zenebölcsi is van ott a hét több napján, mi is kipróbáltuk és nagyon jól éreztük magunkat. Daloltunk, mondókáztunk, akárcsak a ringatón vagy a Manó muzsikán. Zoé figyelmét kicsit elterelték a mondókákról a szobában levő játékok sokasága, de a barátnőm mondta, hogy általában a zenés foglalkozást egy játékokban kevésbé gazdag szobában szokták tartani.
A barátnőm, - aki elhívott minket erre a jó kis helyre – a zenebölcsi után még a kézműves műhelybe is be szokta vinni kisfiát, merthogy az is van a gyermekházban, az udvaron lévő melléképületben, csak most sajnos zárva volt. A kézműves foglalkozásokon csupa klassz dolgot szoktak csinálni, gyerekek és felnőttek együtt agyagoznak, bábot készítenek, üveget festenek, stb.
De van még itt baba-mama jóga, baba jelbeszéd tanfolyam és sok minden más is.
Hozzánk nincs túl közel ez a szuper kis hely, de így is el fogunk még néha látogatni oda, mert jól éreztük magunkat nagyon.

 

Nyár lévén, Zozó gyakran van víz közelben és mostanában a vizzel való játszadozás a kedvenc elfoglaltsága. Bár nem mondja, de nagyon úgy néz ki. Kint a kertben, a strandon és a lakásban is imád a vízzel játszani, kísérletezni. Bent a lakásban ennek kevésbé örülök, de kihasználjuk a meleg napokat és ilyenkor ráhagyom, hogy locspocsozzon, megszárad gyorsan ő is és a lakás is.
A vízhez egyébként most a játékon kívül egyéb kötődése is van, nevezetesen, hogy most tanulgat pohárból inni. Rendületlenül gyakorol, a cél érdekében képes meginni egy pohár vizet is egyszerre, ami nála nagyon nagy szám! Persze nem egyszerre ötöm tele a poharát, hanem mindig csak egy-két kortynyit kap, azt gondosan és tudományosan megissza, majd kéri a tapsot és a következő adag vizet. Egyre kevesebb megy a ruhájára és a környékére és egyre több a bendőjébe.

Az igazi locsi-pocsit a kertben rendezi. Van egy kis medencéje, amit az apukája a délutáni alvás alatt tölt meg vízzel, hogy kellemesen langyos legyen a királylány ébredésére. De királylány nem sok időt tölt a vízben, arra ugyanis, hogy ott lógassa a lábát, nincs ideje Először az összes játékát belepakolja egyesével, majd kis locsoló kannájával meregeti ki belőle a vizet és a kert minden pontját meglocsolja a langyos vízzel. A betonon szokott kezdeni és ott időzik a legtöbbet. Szorgosan hordja a vizet a kis locsolóval és mikor már áll a víz a betonon, boldogon áll bele és tocsog, topog a nagy tócsában. A füvet is gondosan öntözi és megfigyeli, ahogyan a föld felissza a vizet, majd észre veszi, hogy a nagy munkával készített pocsolya eltűnt a helyéről, felszáradt. Nagy felfedezések ám ezek és fontos tapasztalások!
Természetesen a virágokról sem feledkezik meg a kis kertész. Színültig önti a kaspókat vízzel, még ki nem folyik én pedig dobálom ki szép sorban az agyon öntözött, túl szeretett virágokat. A virágok mellett van még egy áldozata, akinek ha kell hanem inni kell, a kutyusunk. Szegénynek az összes edénykéből inni kell és persze a kannával való lelocsolást sem szokta megúszni.

Amikor végre nem a medencéjén kívülre locsolj a vizet, akkor is főszereplő a kanna. A kannával megtöltögeti a vödröt, a kis csészét, az edénykéit, kiönti, átönti, vissza önti, megfigyeli, hogy a vödörben lévő víz nem fér bele az edénykéjébe, túlcsordul, a csészében lévő vizet a vödörbe öntve pedig még bőven fér a vödörbe! Ezzel az öntögetéssel is rengeteg fontos dolgot tanuk meg, koncentrál is közben mindig nagyon:) Kitanulta már azt is, hogy a kis tepsije, aminek szita az alja, alkalmatlan öntögetésre, vagy nagyon gyorsnak kell lennie, mert hipp-hopp kifolyik a víz az alján.

Öntögetés közben mindig főz nekem egy csésze finom kávét, apának valami ebédet. Olyan édesen, szívvel-lélekkel keveri-kavarja a vizet a kis edénykéibe, nagyon finom is mindig:)

Ami nagyon tetszik még neki, ha apa a slagot az ég felé tartja vagy ha egy edényből az égbe dobja a vizet, ami a földre érve nagy hanggal placcsan, ezen nagyon tud nevetni és olyan szép látvány, ahogy az ezernyi vízcsepp csillog a napsütésben.
Az esti locsolásból sem maradhat ki sosem. Vagy a slagot akarja fogni, vagy próbál beleszaladni a vízsugárba. Azon is jókat kacarászik, mikor a vízpermet ráhullik és szalad gyorsan a következő adagért.

Tetszik neki az is, ha vizes lábbal totyog a betonon és ott marad a lábnyoma, de azt is nagyon mókásnak találja, ha valamelyikőnket telibe locsolhat egy váratlan pillanatban.
A kertben még kezet mosni is imád, ha épp nincs jobb dolga, minden homokszemnél mutatja, hogy mossuk meg a kezét és már indul is a csaphoz.

Ez a kép a strandon készült, ott kaptuk lencse végre locsolás közben Zoé Babát és elválaszthatatlan társát, a kis kannát:

 

Búcsúzásként pedig itt van két cuki csobbani készülő baba popsi:

A gyerekek lételeme a játék. Nekik a játék szórakozás, az öröm forrása, de ez a munkájuk is, a játék által ismerik meg a világot, lesznek ügyesebbek, okosabbak. Ennek érdekében, mi, a lelkes szülők lehetőségeinkhez képest megpróbáljuk a legtöbb játékot felhalmozni csemetéink játéktárolóiban. Tesszük ezt részben azért, hogy nehogy már a mi gyerekünk hátrányos helyzetű legyen és ne legyen olyan játéka, mint a szomszéd Pistikének, részben, mert a jól reklámozott játékok, annyira nagggyon készségfejlesztőek, hogy megtanítják helyettünk a gyereket számolni és mondókázni (és mindezt már pólyás korban) és mi, aggódó szülők nem szeretnénk, hogy gyermekünk lemaradjon egy ilyen rendkívüli lehetőségről. De tesszük leginkább azért, mert olyan jó érzés megajándékozni a mi kis kincsünket, olyan jó látni az örömöt az arcukon egy új játék láttán!
Ezek a mosolyok viszont sokszor nagyon sok pénzbe kerülnek ám nekünk és szerintem Te is megfigyelted már, hogy semmivel sem nagyobbak, mint amelyeket egy olcsó kütyü, vagy esetleg egy házi kacatokból készült kincs vagy anya vicces grimasza vált ki!
Persze nem azt mondom, hogy a karácsonyfa alá üres ásványvizes üveget tegyünk egy éves kisbabánknak (pedig tutira nagyon örülne neki, pláne ha még néhány szem száraz tészta is zörögne benne:). Na szóval arra akarok kilyukadni, hogy én nem tartozom a ne vegyünk semmi drága kütyüt a gyereknek táborba, én is megveszek neki sok mindent, mert kétségtelenül hatalmas a boldogsága Zozókának ha kap valami klassz játékot, de nagyobb, drágább játékot főként csak valamilyen jeles napon veszünk neki én pedig gyakrabban szeretném megajándékozni őt, akár naponta többször is. Ez ugye kicsit sokba kerülne ha csak a játékboltban kapható dolgokkal ajándékozhatnám meg. Szerencsére azonban a mi kis drágáink, az anyai gondoskodástól, az anyával, apával, szeretett rokonokkal való mókától sokkal boldogabbak, mint egy zenélő, ugráló játéktól. Ez az öröm pedig bármikor ingyen és bérmentve megadható nekik:)

Egy anya, azon kívül, hogy ellátja, eteti, fürdeti és maga az élet kisbabája számára, egyben a legjobb barát és legjobb interaktív játék is. Ha anyának van ideje mondókát mondani a picúrnak, ha van ideje neki megmutatni hol a pocakja, a keze, a lába, akkor minek a Tanuló Kutya? Bevallom, nekünk is van mindenféle interaktív kütyünk, jól is jönnek például az autóban vagy nagy ritkán amég főzök elnyomkodja őket Zoé, de többnyire ezekkel is együtt játszunk, együtt énekelünk és legtöbbször a sarokban porosodnak. Nem bánom, hogy vannak, mert néha jól jönnek, de úgy gondolom, hogy ha egy anyának van ideje játszani gyermekével, nem kell sok belőlük.

 

Zoé legjobbakat mindig azokkal a dolgokkal játszik, amik nem játékként kerültek le a gyárak futószalagjáról. Sok babához hasonlósan hónapokon át időzött hosszú perceket kábelek rágcsálásával, távirányítók és mobiltelefonok tanulmányozásával (persze szigorúan a még működő és használatban lévő példányokkal), klaviatúrák püfölésével. Ingyenes és kedvelt játéka a tükör, imádja nézni benne magát, grimaszokat vág és nagy-nagy szeretettel mosolyog magára:) Lelkesen pakolja ki az íróasztalomon lévő tolltartóból a tollakat, ceruzákat, rendszeresen ellenőrzi át a lakás fiókjainak, szekrényeinek tartalmát, valamint gondosan és hosszasan törölgeti a port a lakás minden pontjáról, élvezettel mossa fel a padlót a maga furcsa módján, majd hosszasan rendezfgeti a hűtőn a mágneseket. Ezek után átrámolja a lábasokat, a fakanalakkal főz valami finomat, rendet rak a szatyrok között táncolunk egy jót és mindez egy fillérbe sem kerül! A kertben, a parkokban a legjobb játékok a kavicsok, a botok és a falevelek, ezekkel az ingyenes játékokkal imád bíbelődni.

Újszülöttként is jobban lekötötte mintás pelenkája nézegetése, mint plüss barátai, de legalábbis ugyanannyira. Engem, az én arcomat szívesebben nézte, mint a mackójáét és az én éneklésem kötötte le, altatta el, nem a játékaié.

Őszintén szólva én is szeretném, ha jobban, többször lefoglalná egy-egy játék és nem kéne a számítógépen való pötyögésbe is bevonnom, ha meg tudnék inni egy kávét anélkül, hogy közben énekelnem kell vagy épp a hátamra mászik vagy ceruzát nyom a kezembe, hogy „czicza, czicza”, azaz azonnal rajzoljak neki cicát. Szóval, igen, néha jó lenne ha nem én lennék a kedvenc játéka, de azért nagyon megtisztelő, hogy megfelelő játéknak, játszótársnak tart. Bár ha Mimi (alias Mami) megjelenik, akkor én is mehetek porosodni a sarokba a Tanuló Kutya mellé:)

A Mimi ugyanis a játékok nagy mestere, képes napi tizenkét órát egyfolytában játszani. De nem ám úgy, mit én, a Mimi és Zoé sosem játszanak olyan normális játékokat, amiket például én szoktam Zoéval, nekik nincs szükségük papírra, ceruzára, kis vödörre vagy babára, semmire! Ők ugyanis reggeltől estig vadulnak, sikítoznak, vihognak. Hol kergetik egymást, hol a Mimi hátán lovagol, hol fejjel lefelé hintázik Mimi kezében, hol pedig hangosan megy a Zsuzsi vonat. Ha csendben vannak és nem hallatszik semmi hangos nevetés, sikítás felőlük, akkor már tudom, hogy a Mimi már megint megengedett Zozónak valamit, ami „nem való”. Az egyetlen csendes közös tevékenységük a takarítás, azt mindketten imádnak.

A gyerekek boldoggá tétele, a nagy mókázás, tehát szerencsére nem pénz kérdése és az igazi készségfejlesztést nem a több tízezer forintos készségfejlesztő játékok, hanem a hús-vér szülők, rokonok, barátok végzik. Persze a közös játékhoz nagyon jó ha vannak kellékek, azaz jól megválasztott, okos játékai a gyerekeknek, de okosabb, ügyesebb nem az a gyermek lesz, akinek több készségfejlesztő játék van a szobájában, hiszen a velünk közös játékok során tapasztalnak, tanulnak legtöbbet a babáink és nem mellesleg ilyenkor a legboldogabbak! 

 

Miután kinőttük, illetve kiöregedtünk a baba-mama tornából, Zoénak és nekem már külön-külön edzésre van szükségünk:)Ami az én edzésemet illeti, csak olyan lehetőségek jöhetnek szóba, ahova Zozót is magammal vihetem, tehát a babás tornák, de erről már írtam.
Most Zoénak keresem a tökéletes mozgás lehetőséget. Egy ilyen picúr esetében azért olyan sok variáció nincs arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű „edzésre” járjon, hiszen másfél évesen a mozgáskultúrája még szab némi határt a választékban:) Ennek ellenére babáknak tartott tornák garmadája verseng a kicsik kegyeiért, szóval a választék nagyobb, mint gondoltam.

Az egész világot bejárta és megnevettette, ámulatba ejtette a pelenkás szamba királyról készült felvétel, melyen egy brazil kisbaba, egy asztal tetején szambázik bámulatos ügyességgel.
A mi magyar babáink is nagyon tudnak mulatni, még ha nem is ilyen profi módon, mint brazil kortársuk. Zoé is a táncos kedvű babák közé tartozik, amint zenét hall, máris a lábában van a bugi. Ő szambázni nem tud, inkább amolyan diszkó tánc szerűt jár, vagy ha akad partnere, aki kézenfogva pörög vele, akkor táncol körbe-körbe rendületlenül.
Igazi bulikat is szokott rendezni, mégpedig úgy, hogy elindítja a zenét valamelyik zenélős játékán és a nálunk lévő vendégeket kényszeríti, hogy állják körbe a játékot és vele együtt kézen fogva táncolják körbe-körbe.

Sajnos még nem sikerült megörökítenem amikor teljes bedobással bulizik, mert olyankor abbahagyja a táncot, de legalábbis visszavesz a tempóból, de mindenképp megpróbálom mielőbb rögzíteni a Zozó táncot, mert néhányan már nagyon várják, hogy láthassák:)

Addig is, ha még nem láttad volna, csodáld meg itt a szambázó bébit:

 

Hozzá értők szerint fontos, hogy gyermekünk minél előbb találkozzon, ismerkedjen a könyvekkel, minél több mesét hallgasson és ezáltal megszeresse a könyvet, az olvasást, hogy felnőttként majd könyvszerető, olvasó emberré váljon. A választék hatalmas, nem könnyű választanunk a játék és könyves boltok kínálatából.

Zoé sok kortársához hasonlóan, megszállott kavics gyűjtővé vált az elmúlt hónapokban. Bármerre járunk, mindenhol kiszúrja a legapróbb kavicskákat és ha van nálunk kis vödör (általában anélkül el sem hagyjuk a lakást), akkor abba, ha nincs akkor a kezébe, majd anya táskájába gyűjti a szebbnél szebb darabokat.
A dobálás a másik nagy kedvenc mostanában. Mindent eldob ami a kezébe kerül. De nem úgy, mint fél éves kora körül, amikor a gravitációt tanulmányozva az etetőszékéből dobálta le a játékokat, kanalakat, most már igaziból dobál, nagy lendítésekkel hajítja el a kezében lévő dolgokat. Erről a rossz szokásáról valamennyire sikerült lenevelni, de a kavicsok dobálására engedélye van és ezt ki is használja.
A Duna-parton remekül ötvözheti két szenvedélyét, a kavics és kő gyűjtést és a dobálást. Órákig is képes bóklászni a Duna-parton és válogatni a nagy fehér, sárga és szürke kavicsok között, majd hatalmas lelkesedéssel kezdi dobálni őket a folyóba, úgy, mintha az Ő feladata lenne minden követ a Dunába juttatni.

Dunakeszi hosszú és gyönyörű Duna-partján mindig nagyon jól érzi magát. A kavicsozáson kívül szereti még a kutyákat csodálni, hiszen kutyából sosincs hiány a parton, mindig megismerkedik 4-5 vau vauval. Szereti a kompot, a hajókat, jet-skiket nézni vagy hintázni egyet a jó Duna-parti levegőn.
Szeretjük még a gödi Duna-partot is, ott a part szakasz kevésbé izgalmas - de kő dobálásra azért alkalmas - , viszont a játszótere nagyobb, mint a dunakeszi Duna-parton levő.
Nagy örömére golyó automatát sem felejtettek elhelyezni a parton, így minden egyes Duna-parti sétán egy-egy ékszerrel lesz Zozóka gazdagabb, ugyanis imádja ha mindig lóg valami csicsa csoda a nyakában. Legutóbb egy gyűrűt "nyert" a kisasszony, olyan boldog volt, ki sem merte nyújtani az úját, amin a gyűrű díszelgett, nehogy elveszítse új szerzeményét.
A Duna-parti mókát általában egy jó kis hekk vacsorával zárjuk, ugyanis Zoé baba imádja a hekket, így nem csak élményekkel és ékszerekkel gazdagon, de jóllakottan is indulhat haza.
Egy ilyen délután után nem kell altatnom a kis manókát, hiszen totál kimerül, mire kis lábain végig csörtet a Duna-parton és fáradságos munkával vízbe juttat vagy száz követ.
Azt hiszem egy ilyen kavics dobálós víz parti program, minden picúrnak nagy öröm, ha van tehát a közeletekben egy nagy folyó, vagy tó, vagy akár egy patak, a partján néhány mozdítható kaviccsal, vagy bármivel ami beledobható, akkor járjatok gyakran, a kicsikédet biztos boldoggá teszed vele!
Sajnos az utóbbi hetek esőzései miatt jelenleg egyetlen kő sem érhető el Dunakeszi Duna-partján, víz lep mindent, ahol nem rég még hosszú sétákat tehettünk. Nagyon várjuk, hogy a víz visszahúzodjon és újra előbbukkanjanak a szép kavicsok, de addig is a sétányon jókat lehet sétálni, kő dobálás helyett motorozás vagy biciklizés lehet a kis manók programja. A játszótéren pedig a hatalmasra dagadt Duna ellenére is jót játszhatnak a lurkók, a hekk pedig a Duna méretétől függetlenül nagyon fincsi.

Pár hónappal kisbabánk születése után, mikor fenekestül felfordult életünk kezd egy kicsit helyre rázódni, mikor babánk napjai egy picikét kezdenek kiszámíthatóvá válni és amikor lesz időnk (és bátorságunk) hetek, hónapok múlva újra tükörbe nézni, legtöbben nem vagyunk túl elégedettek a látvánnyal. A terhesség alatt begyűjtött kilókból, - néhány szerencsést leszámítva - legtöbbünkön még bőven maradt, akin nem a háj a sok, annak bőrének feszessége lett a múlté. Kevesen vannak, akik elégedetten nézhetnek ilyenkor tükörbe. Akik nem tartoznak a szerencsések közé, azoknak valamit tenni kell.

Ismét a fényképeket hívtam segítségül, hogy összefoglalhassam hogyan is szórakozott Zozó baba első évének második félévében.
Ekkorra már egész tekintélyes játék készlete lett a drágámnak, a kedvenc időtöltése ennek ellenére persze inkább a távirányítók, kábelek, számítógép egerek és töltők rágcsálása, számítógép megkörnyékezése és siker esetén alapos megnyomkodása volt.
Ha mégis a játékaira fanyalodott, akkor hat hónaposan, a mássz utánam Micimackó volt a kedvence. Ez a mackó beszél és sétál, a leírás szerint ezzel mászásra készteti a babát. Zoé eleinte félt tőle, majd mikor már leküzdötte a félelmét, nagy szeretettel ölelgette és élő kis barátjaként kezdte kezelni, ha bekapcsoltam mindig sikított neki és gyorsan elkapta, magához szorította és nevetett, ahogy a maci rugdosta a pocakját.
A másik kedvenc elfoglaltsága a kis bőröndben való pakolás volt. A nagymamája előkeresett neki egy kis bőröndöt, ami még a nővéremé volt kis korában és tele pakolta apró dolgokkal, például már nem működő karórákkal, karkötőkkel, hűtőmágnesekkel, kis autókkal, különböző anyagú és tapintású kacatokkal, szalaggal, stb., melyek egy fél éves kis baba számára valódi kincsek! Zozó érdeklődve rakosgatta ki és be a kincseit a bőröndből és persze meg is kóstolta mindet!
Fél évesen a kedvenc közös mókázásunk még mindig az emelgetése és a dobálása volt, na meg az örök kedvenc fejjel lefelé lógatás, ami még egy kezdődő hisztiből is mindig kitudta zökkenteni. Imádta (és a mai napig szereti) az olyan játékokat, amikor úgy csinálok, mintha váratlanul elejteném, például a lovagoltatós játékok közben.
A kukucskás játékok és a grimaszolós, vicces hangot adós játékok még mindig kedvére valók voltak, de a nyomába sem értek a jaj de büdi a lábad játéknak! Ezen a mai napig képes röhögő görcsöt kapni, szokta is az orrunk alá dugni a talpacskáit ha kedve támad ehhez a játékhoz. Ilyenkor jól meg kell szagolni a lábát és azt mondani pfúúúúúúúúú de büdi kis lábak és úgy tenni, mintha elájulnánk a lábszagától! Hát ettől mindig jó kedve lesz!
Zoé azóta imád „olvasni” mióta az első könyvét megkapta. Először úgynevezett simogatós könyveket vettem neki, amikben különböző tapintású anyagokkal illusztrálnak egyes dolgokat, így a színes képeken kívül a változatos anyagok is felhívják a picúrok figyelmét. Hat hónaposan még csak forgatgatta a könyvet, kicsit elmélázott egy-egy képen, majd a szájával ismerkedett a könyvel. Később egyre több időt töltött egy-egy könyv vizsgálásával és néhány percig már figyelte is ha meséltem neki vagy a képeken látható dolgokat neveztem meg. Aztán emlékszem tizenegy hónaposan már ő olvasott nekem a kádban a pancsolós könyvéből:) Olyan édes volt, kezében a fejjel lefelé tartott könyvel hosszasan halandzsázott, mintha ezúttal ő mesélne nekem!
A négy-öt hónaposan még fekve, bölcsőként használt hinta, továbbra is nagy kedvencünk maradt, de miután már tudott ülni, ülő hintaként használta Zozóka, úgy, hogy a lábait kidugta a két lukon és a földön sétálgatott a felfüggesztett hintában. Előre sétált, ameddig a kötél hossza engedte, majd élvezte, ahogy visszahúzza a hinta! Bébikompot mi nem vettünk neki, mert sok rosszat hallani róla, így a hintában lógva gyakorolgatta, hogy milyen érzés is a földön lépkedni.
A játszótereken is imádott akkor még hintázni (ma már két percnél tovább nem tud nyugton ülni még egy hintában sem). Boldogan nézte a nagyobb gyerekeket a hintából, onnan kiabált, sikongatott a többieknek. A homokozást is kipróbáltuk, de ekkor még inkább csak a kezével szórta, kapirgálta a homokot, homokozó játékokra még nem tartott igényt.
Strandolni is nagy szeretettel járt a kis hét hónaposom. Keresztanyukájától kapott olyan kis csónakot, amin a két lábát alul kidughatja és nyár végére már nagyon bátran szállt vízre a kis hajós!

Hét hónapos korában a távirányító és egér rágáson kívül az otthoni tevékenységek közül nagy kedvence volt még a tükör előtt álldogálás és önmagában való gyönyörködés:) Szerette, ha mellé ültem és vicces grimaszokat vágtam a tükörben és elmondtuk, hogy az ott Zozó, a másik pedig anya és igen, a tükör előtt, az is anya.

/Ha a Balatonhoz készülsz babáddal, ezt is olvasd el: Irány Balatonlelle homokos partja!/

Ahogy előző bejegyzésemben írtam, tavaly, öt és nyolc hónapos volt a kislányom amikor a Balatonnál jártunk. Akkor is nagyon jól éreztük magunkat, de azért most, hogy másfél évesen tért vissza, Siófokra, már sokkal jobban kiélvezhette a balatonozás örömeit!

 

Holnap megyünk a Balcsiraaaaaa! Juhéé, megyünk egy hétre nyaralni!
Nóri barátnőm meghívott Zoét és engem, hogy töltsünk vele és
kisfiával, a 3 éves Ádikával, jaaa ,meg a pocaklakó, még névre várakozó
kisfiával egy hetet Siófokon. Zoéval már nagyon várjuk, hogy viszont
lássuk Ádikáékat, na meg a Balatont!
Zoé első találkozása a Balcsival szintén Nóriéknak köszönhető. Az úgy
volt, hogy tavaly, amint beköszöntött a nyár, akár csak idén, Nórinak
azonnal mehetnéke támadt Siófokra. Merthogy Nóri olyan, mint én, gyakran van
mehetnéke. Na most apák ugye dolgoznak, így hát nincs más választásunk
négyesben kell mennünk... Persze indulás előtt volt bennem némi
félelem, hogy öt hónapos kicsikémmel elhagyjuk a biztonságos
környezetünket, na meg Zoé apa sem volt elragadtatva az ötletünktől,
de nem abból a fából faragtak engem, aki ne menne ha menni lehet!
Útra keltünk hát a kis csapat: a barátnőm, én és a két kis ördög,
akiknek meglepően sok közös jellemvonásuk van! Az egyik például, hogy
sajtkukacok, így nem egy nagy élmény velük egy autóban utazni,
merthogy ugye nem viselik jól ha sokáig egy helyben kell ülniük, nem
azok az irigylésre méltó nézelődő-elmélkedő típusú gyermekek. Ennek
ellenére egész csendes utunk volt, Ádika jókat evett-ivott az úton,
Zozó pedig egy darabig elbíbelődött az Ádikától kölcsönbe kapott
nagyfiús játékokkal, majd szunyált egy jót!
Érkezésünk után Ádika azonnal kezelésbe vette, a még épp csak a mászást
gyakorolgató Zozót és gondos házi gazdaként körbevezette, akarom
mondani körberángatta a lakáson, a kicsikém alatt levő pléd
segítségével. Hát nem mondom, hogy nem kellett résen lennünk az ott
töltött pár nap alatt, hogy Zoé épségben megússza a nyaralást, de
azért Ádi nagyon kedves és odaadó házigazda volt, ennek köszönhetően
Zoé 5 hónaposan már ehetett pattogatott kukoricát és fagyit is, szóval
a szilárd ételek bevezetését ő kezdte el helyettem, hiába készültem rá
olyan nagy gonddal:)
A strandolást nagyon élvezte Manóka. Ádikával kéz a kézben tette meg első
lépéseit, vagyis inkább első láblógatásait a Balaton vizébe. Amíg Ádi
nagyokat pancsolt, addig ő a parton gyakorolta lelkesen a négykézlábra
emelkedést és az előre-hátra billegést. A többi programon még csak megfigyelő volt a drágám, Ádika viszont jókat játszóterzett, motorozott, stb.
Nyár végén megismételtük Nóriékkal a júniusi kiruccanást Siófokra,
akkor, három hónappal később viszont már igazi kis barátokként túrták
együtt az iszapot. Nagyon sokat számít egy ilyen kis apróságnál három
hónap. Júniusban, öt hónaposan, a fantasztikus siófoki játszótereken
még csak messziről csodálta Ádikát, augusztusban viszont már ő is
hintázhatott, csúszdáztunk, barátkozott a homokkal. De a legnagyobb
élmény számára az volt, amikor a sekély víz partján ülhetett az
iszapban.

 

A babajóga és az babaúszás után, a Ringató volt a következő
programpontja Zoénak. A jóga és az úszás sokkal közelebb áll hozzám,
mint az éneklés, tehát a Ringató nem volt olyan szív ügyem, mint az
előző két program, de annyira trendi és annyira ajánlják minden felé,
hogy feltétlenül ki akartam próbálni. Először nem is értettem, hogy
ilyen pici bébit mi értelme ilyen foglalkozásra vinni, hogyan fog Ő
mondókázni és dalolászni, de barátnőm - aki a Ringatóhoz hasonló
Kerekítő elnevezésű programra járt a kisfiával - felvilágosított, hogy
ezeken a foglalkozásokon a babák csak magukba szívják a zenét, a
foglalkozások alatt, ők azt csinálnak amit csak szeretnének, itt
bizony a szülő az, akinek tanulnia kell és akinek énekelnie,
mondókáznia.

Korábbi bejegyzéseim egyikében már írtam, hogy mennyire nagy
reményekkel indultam el Zozókával az első babaúszásunkra. Itthon
mindig is imádott a kádban pancsolni, úgy tűnt hozzám hasonlóan
vízszerető a kicsikém, így fel sem merült bennem, hogy fannakadások
lehetnek az úszó karrierjében.
Megvettük hát az úszáshoz szükséges kaki biztos bugyogót, a bérletet
és alig vártuk, hogy végre csobbanhassunk!

Az idei gyermeknap volt nekünk az első, amin már csinálhattunk valami igazi gyerekeset:))) Bár Zozókánk életében -azt hiszem- sikerül rendszeresen gyereknapot tartanunk, azért valahogy szerettem volna emlékezetessé tenni ezt a napunkat! Hiába szőttünk nagy kirándulós, szabadtéri terveket, az időjárás közbeszólt.
Fedett helyen el sem tudtam képzelni hogyan lehetne jót szórakozni, hiszen így, hogy napokon belül itt van június, valahogy az ember már nem akar négy fal közötti programokban gondolkodni. De ezúttal nem volt más választásom. Hosszas tanakodás után, egy igazán kényelmes programot választottunk és a közelünkben levő bevásárló központ gyermeknapi rendezvényére indultunk. Őszintén szólva nem sok jóra számítottunk, de félve a manapság tomboló,  félelmetes viharoktól, jobbnak láttam minél közelebb maradni otthonunkhoz!

HősNőkblogok
Kislányom megszületése óta nem sok programom volt nélküle. Egyrészt, mert nem akad túl sok segítségem, akik versenyezve rángatnák ki a kezemből Zozókát, másrészt a manókám születése előtt, kellően aktív életet éltem ahhoz, hogy ne essen most nehezemre lemondani néhány jó kis programról és szinte minden percemet Vele tölteni. Persze néha irigykedem a barátnőimre, akiknek minden héten van egy kis kimenőjük, amikor a nagyi vagy valaki más vigyáz a babájukra és ők pár órára csak magukra kell, hogy figyeljenek, csinálhatnak újra valami olyasmit, ami visszahozza a szülésük előtti, fiatalos, szabad életük ízét, vagy épp aludhatnak egy jó nagyot.
Nálunk a Mimi (így hívja Zozó a Mamit) 100 km-re lakik tőlünk és sajnos még nem nyugdíjas, így nem tud akár mikor látogatni minket, a családunk többi potenciális baby-sitter jelöltje pedig folyton dolgozik és éli a saját életét, szóval ritka alkalom, hogy baba mentes programban vegyek részt.
A tegnapi napom viszont ilyen volt! Barátnémmal már hetekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy a Szex és New York 2. részét nem hagyhatjuk ki, tehát ha törik, ha szakad Miminek jönnie kell! És hála Miminek, jött is!

Első mókaként feltétlenül erről a számomra oly kedves időtöltésről kell írnom, a baba-mama jógáról.
Még mielőtt azt hinnéd, hogy egy fanatikus jógi sorait olvasod, gyorsan szólok, hogy neeeeeeeeeeeem, nem vagyok az, bár jó lenne, de sajnos nem. Évek óta szeretném ha a mindennapjaim részévé válna ez a csodálatos testmozgás, így még a pocakomban a manókámmal elhatároztam, hogy baba-mama jógára feltétlen járni fogunk! Elképzeltem, ahogy meghitten jógázgatunk a mosolygós, tökélete kisbabám és én, a boldogságtól sugárzó anyukája, aki csupa derű és kiegyensúlyozottság! Hogy magzatkámmal ezt a tökéletes összhangot minél előbb megteremtsem, már kismama jógára is elkezdtem járni, hiszen a legendák szerint az oda járók már a pocaklakójukkal bensőséges kapcsolatot alakíthatnak ki és rendkívül nyugodt babájuk lesz. Hát nyugodt babám az nem lett, de kétségtelenül kellemes perceket töltöttem a kismama jóga órákon a gurulós társaimmal.
Na, hogy a lényegre térjek, megszületett tehát a nyugodtnak nem nevezhető porontyom és három hónapos korában elindultunk, hogy megvalósuljon az álmom, tudod, amikor meghitten jógázunk, én a tökéletes anya és a tökéletes, nyugodtan jógázó, mosolygós gyermeke. Célba vettük tehát a jóga termet.

Ahogy előző bejegyzésemben is írtam, az első idők játékairól szóló
soraimat, éppen egy év távlatából írom, tehát emlékezetemre
hagyatkozva.
A legnagyobb segítségeim abban, hogy beszámolóim hitelesek lehessenek,
az a havi néhány száz fotó, melyeket újdonsült, lelkes anyukaként készítettem. Biztos ismersz Te is ilyen anyukákat, talán Te is ilyen vagy, mint én, aki az első hónapokban szinten minden órában kattintottam (jó) párat a
fényképezőgépemmel, megszállott módon próbáltam megörökíteni kisbabám
minden egyes, soha vissza nem térő pillanatát:) Most jól jönnek ezek a
képek, segítenek a pontos vissza emlékezésben.

Bár amikor ezeket a sorokat írom, az én kis Mókamanóm már lassan másfél éves, de gondoltam, leírom nektek, hogyan mókáztunk vele pár hetes korától, miután végre eleresztette a már említett első várva várt mosolyt:)))))))))))
Azon gondolkodom, hogy mi is a közös mókázás? Az, amikor annak jeleként, hogy mindketten jól érezzük magunkat, hangosan nevetünk, tehát a baba szája is fülig ér,  vagy már az is mókázás volt, amikor nevettetni akartam, és manóka csillogó szemekkel nézett rám? Én már akkor is láttam rajta, hogy ha tudná hogyan kell, nevetne Ő, de akkor még nem tudta kifejezni érzéseit felnőttek számára egyértelmű módon. Pedig akkor is mókáztunk mi!
Kedvence az volt, ha beszélgettünk vele!  Csak beszéltünk hozzá, arról, hogy mennyire szeretjük, arról, hogy milyen hely is ez a világ, vagy éppen arról, hogy mennyire jó lenne már aludni egy kicsit, Ő pedig formálgatta a szájával a hangokat, vicces képeket vágott és csápolt hozzá a kezével, és okos szemmel figyelte minden szavunkat, arcunk minden rezdülését, szerintem már ez is jó móka volt mindkettőnk számára!

Ha már a mókázásról szól ez a blog, a mosolyról feltétlenül írnom kell, itt első bejegyzéseim között. Szerintem onnantól, hogy először a kezünkbe fogjuk újszülöttünket, minden édesanya türelmetlenül várja a kicsikéje első mosolyát, az első bizonyítékot, hogy csöppségünknek jó kedve van:) Majd az első puszit, az első ölelést, de ezekről majd később:) Szóval ha végre valami olyasmi történt, ami az eddig főként alvó, síró vagy a világot szigorúan tanulmányozó arcocskára mosolyt csal, onnantól kezdve a lelkes szülő mindent bevet - több kevesebb sikerrel - , hogy ezt a mosolyt újra és újra láthassa.
Így történt ez nálunk is. Miután megbizonyosodtam róla, hogy a gyermekemnek ez a funkciója is működik, egész nap csak arra hajtottam, hogy mosolyogni lássam és főként akkor, amikor ezt meg is tudom örökíteni. Na persze ha anya kezében ott az az érdekes fényképező gép, akkor manócska arcáról rögtön lefagyott a mosoly és érdeklődő tekintetre váltott az érdekes kütyü irányába. Be kellett hát vetnem mindent, hogy meglegyen a mosolyos fotóm. Próbálkoztam az arcom mellé tartott géppel, de ekkor helyettem a gépet nézte, arra meg nem mosolygott, maradt a pofa vágásos gügyögés kezemben a géppel, a mosoly pillanatában gyorsan a gépre nézni, és ha elég gyors voltam, tataaaaaa, meg is van a kép! Amiről sokszor sajnos a már nem mosolygó baba nézett vissza és kezdhettem előrről...Így szegény kicsikét ahelyett, hogy folyton csak szórakoztattam volna az akkor számára legkedvesebb mókával; azzal, hogy grimaszokat vágok neki és kedves hangon gügyögök hozzá, na e helyett a fényképező géppel idegesítettem. Utólag is bocsánat Zozóka!!! Na de ha végre sikerült megörökíteni az áhított  mosolyt, akkor anya olyan boldog volt , hogy a boldogságtól új erőre kapva grimaszolt tovább! Majd dicsőségben úszva mutattam a képet Zozó-apának, hogy na megcsináltam és ment a kör e-mail: nézzétek, mosolyog a kicsikém, boldogságmámorban úszva, büszkén mutogattam a bizonyítékot: boldog a bébikém! És boldog voltam én is, hiszen mi tehet egy anyát boldogabbá annál, mint hogy boldognak látja a gyermekét!
Íme a mi első sikeres mosoly fotóink:

Egy mosoly apának:                                Egy pedig anyának:

 

 

Ha mi, felnőttek valami kikapcsolódásra vágyunk, szórakozni
szeretnénk, színházba, moziba vagy koncertre mennénk, sportolni, netán
folt varró klubba járnánk, számtalan módon rátalálhatunk a minket váró
lehetőségekre. Itt az Interneten, oldalak tömkelege kínál szórakozási
lehetőségeket nekünk. Ám ha gyermekünkkel - különösen ha ez a gyermek
még baba kategóriába tartozik - közös mókára vágyunk, olyan
időtöltésre, amely a kis manó örömét, az Ő szórakozását (is) szolgálja, na
akkor már több munkát igényel rátalálni a lehetőségekre, programokra,
vagy épp a tökéletes játékra, a tartalmas, hasznos, vidám, örömteli
időtöltést biztosító ötletekre.
Nekem nagyon fontos, hogy a babámmal a napjaink ne teljenek
egyhangúan, hiszen én sem szeretem azt és az Ő érdeke is az, hogy eseménydúsan töltsük az időt.
Ennek érdekében, amennyire időm csak engedi mindig megpróbálok utána járni
annak, mivel, hogyan és hol tölthetnénk legvidámabban az időt és ha
találok ilyen játékokat, programokat vagy bármit aminek segítségével
jól szórakoztunk, feltétlenül megosztom veletek tapasztalataimat a már
kipróbált lehetőségekről, játékokról, programokról, szóval mindenről
amivel még örömtelibbé, mókásabbá tettük napjainkat a kis Manóm és
én:)