Korábbi bejegyzéseim egyikében már írtam, hogy mennyire nagy
reményekkel indultam el Zozókával az első babaúszásunkra. Itthon
mindig is imádott a kádban pancsolni, úgy tűnt hozzám hasonlóan
vízszerető a kicsikém, így fel sem merült bennem, hogy fannakadások
lehetnek az úszó karrierjében.
Megvettük hát az úszáshoz szükséges kaki biztos bugyogót, a bérletet
és alig vártuk, hogy végre csobbanhassunk!
A babaúszó edzés egy kis szárazföldi játékos tornával kezdődött.
Körben ültünk anyukák, apukák, ölünkben a bébikéinkkel. Zozó
érdeklődve nézelődött, tetszett neki a baba társaság, a mondókázás, a
bemelegítő masszázs! Volt a babák között egy, a többikhez képest jóval
nagyobb, egy év körüli baba, aki viszont egyáltalán nem élvezte a
mókát, egyre hangosabban, idegesebben ordított anyukája kezében. Elég
zavaró volt, de az edző tanácsára nem vitték ki megnyugtatni a kicsit.
A torna után végre alámerülhetünk a kellemes langyos vízben! Először a
szülőknek kellett bemászni a medencbe, majd az egyik edző beadogatta
az apró úszóbajnokokat. Ahogy Zoékát szép lassan engedtem bele a
vízbe, úgy tűnt van némi fenntartása, de azért tetszik neki a dolog.
Az első hosszak alatt, melyeket mondókázva, énekelgetve tettünk meg
még egy-egy mosolyt is láthattunk kicsinyem arcán. Zoé apa a partól
kattingatott lelkesen, sajnos, mint otthon kiderült vaku nélkül, így
az ott készült képek nem lettek szalon (blog) képesek.
A kisfiú, akit az előbb említettem változatlanul ordított tovább,
egyre artikulálatlanabbul, bevallom szívem szerint saját kezűleg
mentettem volna ki szerencsétlent a vízből és nem csak azért, mert már
kezdtem tőle idegbajt kapni és nem csak én, de Zoé is egyre idegesebb
lett tőle és az úszás helyett folyton a kisfiúra figyelt, hanem azért
is, mert véleményem szerint ha egy ilyen pici gyereknek ennyire
rémisztő a medencének már a környéke is, nem szabadna kényszeríteni,
hogy a vízben maradjon. Persze el kell fogadni, hogy nem gondolkodunk
egyformán.
Nem tudom, hogy a síró kisfiú hatása volt-e, vagy az őrült üvöltés
nélkül is rákezdett volna előbb vagy utóbb, de kb. 10 perc pancsizás
után Zoé is sírva fakadt. Sírt, sírt, feszegette magát és mivel nem
tudtam megnyugtatni kimásztunk a medencéből. Tiszta erőből
kapaszkodott belém, mint egy kis maki, éreztem, hogy nagyon meg van
rémülve. Mivel nem tudtam, hogy a víztől fél-e ennyire vagy a nagy
hangzavartól amit az uszoda alapzaja és teli torokból ordító kisfiú
együttesen alkottak, a következő héten ismét mentünk babauszizni.
Hát ez nagyon jó élmény volt! Minden szuper volt, nem volt sírás,
szépen csináltuk a gyakorlatokat, babucim szépen tartotta a fejét és
annyira jó érzés volt a pici, bársonyos kis testét magamhoz ölelni a
vízben, olyan más érzés volt, mint a szárazföldön, arról már nem is
beszélve, hogy milyen könnyű volt a vízben cipelni a súlyzócskámat!
Annyira fel voltam dobódva utána, éreztem, hogy tényleg igaz amit a
babauszis ajánlások írnak, hogy mennyire elmélyíti anya és baba
kapcsolatát a közös úszás. Tényleg nagyon jó kis program volt, haza fele
jövet úgy beszélgettünk a négy hónaposkámmal, mint két barátnő.
Szerintem Ő is fel volt dobódva! Az úszás után nagyot aludtunk és
nagyon vártam a következő heti uszit!
A harmadik alkalommal Zoé apának megmondtam, hogy ezt nem hagyhatja
ki, ismét alakítsa úgy, hogy el tudjon jönni, mert látnia kell, milyen
ügyes a kislánya! Na meg fotóznia! De sajnos ez az úszásunk az első
alkalomhoz hasonlóan ismét kudarcba fulladt. Ordítva síró kis barátunk
ismét tiszteletét tette az uszodában és az első alkalomhoz hasonlóan
Zoénak pár percre volt szüksége ahhoz, hogy kikészüljön az üvöltésétől
és hallani sem akart a pancsolásról, könyörögve kapaszkodott belém,
azonnal ki kellett másznunk a partra. Miután megnyugodott megpróbáltam
visszavinni kicsit a vízbe, de sajnos továbbra sem akarózott neki
fürcsizni, így az öltöző felé vettük az irányt. Ekkor az edző pasi oda
jött hozzánk és kifejtette, hogy nem kéne elmennünk, hanem addig
ordíttatni a gyereket, még abba nem hagyja és azt mondta, hogy én
hagyom magam a gyerekem által irányítani és ha most átadom neki az
irányítást azzal, hogy kiveszem a vízből, akkor mindig így lesz és
most dől el, hogy ki lesz az úr, meg ilyenek. Hát ezen én kiakadtam és
mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy egy négy hónapos gyerekkel, itt,
az uszodában kéne hiearchia harcot vívnom és én úgy érzem ha erőltetem
neki, egyrészt megutáltatom vele a vizet egy életre másrészt még a
bizalma is megdőlhet bennem. Erre a pasi még ajánlott könyveket nekem, a
nehezen kezelhető gyerekekről is, szóval egyből nehezen kezelhetővé
nyilvánította a szerelmemet és még közölte, hogy Zoé kolerikus
személyiség és a hozzám hasonló kezdő anyukáknak fogalma sincs, hogyan
kell nevelni egy ilyen erős személyiséget, úgyhogy mindenképp olvassak
utána. Szóval rólam meg kinyilvánította, hogy tudatlan anya vagyok és
nem jól nevelem a gyerekem.
Volt igazság amúgy abban, amiket mondott, Zoé valóban elég
temperamentumos, határozott és akaratos hölgy, de azért nem hiszem,
hogy így be kellett volna egyből skatulyázni a nehéz eset kategóriába
abban meg végképp nem értettem egyet, hogy az uszodában harcoljak meg
a kisbabámmal és törjem le rögtön, az éppen nyiladozó akaratát. És a
picúrok között miért ne lehetne olyan aki szereti az uszit meg olyan
aki nem, miért kéne egyformán viselkedniük? Mivel ők nem tudnak a
síráson kívül máshogy szólni ha valami nincs ínyükre, miért ne
sírhatnának ha valamit nincs kedvük csinálni? Hát ha még az a valami
nem létfontosságú dolog, pláne ha egy olyan valami, ahova szórakozni,
magunkat jól érezni mentünk, akkor mi értelme lenne erőltetni, miért
csináljak cirkuszt olyan dologból, ami nélkül boldogan élhetünk. Na
szóval én nem akartam ráerőltetni az úszást Zoéra, nem hiszem, hogy
jót tettem volna neki azzal.
Még egy alkalom volt a bérletünkön, szóval adtam még egy esélyt a kis
kolerikusomnak és elmentünk még egyszer az usziba, de mivel akkor sem
volt Zoénál nagyobb sikere, ez volt az utolsó alkalom...
Jó pár hónappal később kipróbáltunk egy másik babauszit (anyuci nem
adja fel:), ahol nagyon jól éreztük magunkat, ott más rendszer szerin tartották a foglalkozást, kötetlenül lehetett pancsizni és sokkal nagyobb medencében, mint az
első helyszínen. Először egy nátha miatt, majd a félelmetes h1n1
kampánynak köszönhetően ismét abbamaradt az úszó karrierünk, de sebaj,
majd a strandon folytatjuk!